In Nomine Imperii

Tizenharmadik játékalkalom

Jegesmedvék! Eldarok! Árulók! Visítva hányás!

Miután hőseink hősiesen elfogták az Yglit nőstényt a falusiak tájékoztatták őket, hogy ez után komoly ellentámadásra számíthatnak a mocskos xenók részéről. Az eretnek xenó boszorkányok elleni védekezésül felkeresték a helyi erdei bölcset, aki főleg csodadoktorkodásból és pálikafőzésből tartja el megát. A bölcstől megtudták, hogy nemrégiben egy meteor csapódott be a környéken, de előtte az egyik közeli hegycsúcsról egy fénysugár találta el.
Az ostrom azzal kezdődött, hogy a gyáva xenók nyilakkal próbálták meg gyengíteni a védelmet, de nem értek el tartós sikereket. Ezután három oldali támadás indult: a kapu felől hat jegesmedve és egy nagy csapat Yglit rohamozott, balról egy még nagyobb csapat próbált felmászni a falakon, jobbról pedig egy álcázott sámán próbált meg feljutni a falra kevés sikerrel, úgy tűnik még a Sötét Istenek is megvetik ezt a szánalmas fajt. Végül köszönhetően Regiának és Maxnek a kommandó-sámánt elkapták. Eközben a kapunák Lek bátran leugrott a jegesmedvék közé és csak Regia közreműködésének köszönhetően kerülte el, hogy három szörnyeteg felfalja. A maradék két sámán egyike felgyújtotta a kaput és a maradék három jegesmedve betört a faluba, ahol Thaddeus várta őket egy jól irányzott lövéssel, majd bemenekült a templomba. Miután a jegesmedvék áttörték a bejárati ajtót a harangtoronyba vezető lépcsőn egy páncéltörő gránát várta őket, felrobbantva az egyiküket és a lépcső egy részét. A másik kettő az esésnek illetve Thaddeus shotgunjának esett áldozatul. A balró támadó csapatot Hack néhány jól irányzott gránáttal és lövéssel megfutamította. Végül sikerült még egy sámánt elfogni, így háromra növelni a fogsában tartott Yglitek számát (sajnos mindhárom nőstény).
A győzelmet követő ünnepségen Thaddeus a falusiak által felajánlott ingyen italoknak köszönhetően annyira berúgott, hogy sajnos a továbbiakban kénytelen volt lepihenni.
Hőseink maradéka (Leket sikerült kiskanál használata nélkül összeszedni és annyira meggyógyítani, hogy újra harcképes legyen) nekiindult megkeresni a lezuhant meteort. Sajnos odafelé egy ismeretlen úriemberbe futottak bele, aki azt állította, hogy Staven Arcturos inkvizítor parancsára a területt lezárták (ezt egy Ordo Xenos megbízólevéllel bizonyította). miuvel hőseink nem tudták igazolni magukat, két orvlövész tüzetnyitott rájuk, kiiktatva Titust és Regiát (ez utóbbi menthető volt). Az úriember is támadásba lendült, miután felfedte, hogy valójában egy furcsa hosszúkás maszk-sisakba és különös rúnákkal díszített köpenybe öltözött humanoid, ám Lek csapásai alatt hamar elvesztette harci kedvét. Az orvlövészek különös, ívelt kardokat rántva siettek mesterük segtségére, ám Hack egyikük agyának megmaradt darabkáit ügyesen a másik szemébe röpítette egy jól irányzott gépfegyver sorozattal. A második sorozat után már csak a megmaradt orvlövész maradt állva (Lek és az idegenek vezére vérezve feküdtek a hóban), aki kihasználva a lehetőséget emberfeletti sebességgel rohanva elfutott. A vezért akolitusaink megkötözve elvitték a faluba, ahol egy birodalmi pszí segítségével felrakták az inkivizícióhoz tartó gépre (amit meg kellett osztania a korábban elfogott három Yglittel és néhány Yglit tetemmel). Az inkvizíció megerősítette, hogy a megvetendő Eldar fajba tartozik.
Ezután hőseink néhány inkvizíciós ügynök segítségével próbálták meg elérni a meteort, de az odaúton ezek galád módon ellenük fordultak, de szerencsére akolitusaink győzelmet arattak (bár a túlélőből nem tudták kiszedni megbízójának kilétét).
Végszóra megjelent a sokat emlegetett két lábon járó szarvas is, amelyről kiderült, hogy valójában egy eddig sosem látott xenó borzalom, amely ruhaként viselte egy szarvas holttestét. Persze ez sem állhatott ellen Hack gépfegyverének.
Így hőseink visszatértek az inkvizíciós hajóra, ahol megtudták, hogy Severus Roxxan szerint amit találtak, az “aggasztó”, ezért ő és Gaius Cain egy darabig csak asztropatával lesznek elérhetők, hőseinkhez irányítják a hadjárat prominens figuráitól érkező hivatalos segélykéréseket és akolitusaink dönthetnek, hogy hol nyújtanak segítséget. Az eddigi hívások:
- Colonel Nicodemus Quint szeretné, ha segítenének Wrak Tertius lövészárkaiban segíteni az idegenek elpusztításában.
- Lord General Haddon Victris szeretne velük beszélni.
- Vice-Admiral Aphesius Cort segítséget kér az őt támadó xeno hajók ellen.
- Aiden McDouglas, a Storm Wardens űrgárdista rend Könyvtárosa szeretne beszélni a karakterekkel.

Comments

Fywillan

I'm sorry, but we no longer support this web browser. Please upgrade your browser or install Chrome or Firefox to enjoy the full functionality of this site.