In Nomine Imperii

Tizenötödik játékalkalom

Még több gyík! Könnygáz! Vízalatti mentőakció! Bálványok! Rítusok! Idegenek!

Miután hőseink erősítés gyanánt magukhoz vették Regiát (Lek a hajón maradt, hogy legyen kit hibáztatni ha lezuhan vagy valami) a csapat megindult vissz a mocsárba. Ezúttal az volt a terv, hogy aknákat szórnak ki, melyekkel felrobbanthatják a mocsári gyíkok nagy részét. A terv részben be is vált (eltekintve a kisebb malőröktől, mint például amikor Regia egy Flash Bang-gel kiütöttel a csapat egy részét a pszichikus visszacsapás pedig kidobta néhányukat a csónakból), ám egy különösen nagy gyík sikeresen alájuk úszott és megpróbálta felborítani őket. Ez másodszorra sikerült is. Max Stark nehéz szívvel regiát hagyta úszni (hirtelenjében csak két mentőövet tudott kidobni), akit a gyík el is kapott. A helyzeten nem segített, hogy egyrészt a Flash Bang nem volt túl hatékony, másrészt Hack egy könnygáz gránáttal hajította meg a fürdőzőket, amire a krokodil azzal válaszolt, hogy lemerült a mélybe. Miután a mocsárjárón maradtak kimenekültek a könnygáz hatósugarából egy kötelet kötöttek Maxre (mert neki újabban már nincs szüksége olyan alantas dolgkra, mint a légzés) és elindult a halált megvető mentőakció a mocsár mélyén. Szerencsére Regia elszakadt a hüllőtől és végső elkeseredésében minden erejét beleadta a Flash Bang-be, ami azzal járt, hogy Max végre be tudta tájlni, illetve hogy egy rövid időre egyszerűen eltűnt. Szerencsére a gyík nem szenvedett vashiányban, ezért a techpap biztonságban volt, amíg Regia újra meg nem jelent. Ekkor Hack és Thaddeus teljes erejükből húzni kezdték őket és szerencsére sikerült elkerülni a hatalmas gyík állkapcsait. Miután mindenki a mocsárjárón volt, hőseink össztüzet zúdítottak a gyíkra, lepörkölve az egyik hátsó lábát.
Ezután akolitusainknak zseniális ötlete támadt: szereznek egy helyben lebegni képes reülőt és azzal mennek ki a szigetre. A repülőt szerencséjükre Aphesius Yorke biztosította. Kiérve egy hatalmas menhir tetején találtak egy mocsári gyík alakú szobrot, melybe a Warpban két energianyaláb érkezett be, az egyik a Hive-ból, a másik a bolygó holdjáról, és úgy tűnt, a két energianyaláb verseng egymással. A csapat a jó öreg lézervágó segítségével sikeresen kiemelte a szobrot, majd felküldte a hajóra, hogy az ott lévők vigyázzanak rá (és próbáljanak meg mindent kideríteni róla). Ezután a csapat egyik fele információk után kutatott, a másik pedig megpróbálta a titokzatos energinyalábot követni a Hive-ban. Az energia a főtemplom egyik 8 a helyiek szerint átkozott) szárnyába vitt, ahol a katakombákban hőseink egy relytélyes rítust űző papokba botlottak. Rövid magyarázat után kiderült, hogy ez Bokrug (a mocsárban valaha élt xeno civilizáció vízigyík-istene) megvetésének rítusa, amelyet már évszázadok óta gyakorolnak titokban az itteni papok. Ezután hőseink elküldték a hajójukat, hogy küldjön le egy leszálló űrgárdista csapatot a holdra (a másik energianyaláb eredőjéhez). Az expedíció egy furcsa, idegen várost talált, melyben lefagyasztott xenók ezrei voltak elhelyezve. Az akolitusok parancsára sikerült ötöt kimenteni mielőtt a riasztórendszer bekapcsolt volna, amikor is visszavonultak majd az egész helyet szétlőtték az űrből.

Comments

Fywillan

I'm sorry, but we no longer support this web browser. Please upgrade your browser or install Chrome or Firefox to enjoy the full functionality of this site.